Melegolajos mécses-masszázs

 

A simogatás és érintés életszükségletünk. Azt jelenti, hogy kapcsolatban vagyunk a külvilággal, egymással. Biztonságérzetet, melegséget, társas támaszt nyújt, megerősítést, önbizalmat, életerőt, vitalitást ad. A simogatás iránti igény nem csak fizikai értelemben, hanem lelki, érzelmi szempontból is fontos számunkra.

A fizikai masszázs alkalmazása stresszoldásra közismerten az egyik legegyszerűbb és legtermészetesebb lehetőség és eszköz. A masszázs, főképp a meleg masszázsolajjal, ráadásul hat illatban, segíti az ellazulási folyamatot, kielégíti az érintés és simogatási szükségletet…

Az illatanyagok jótékony hatása szintén ősi eredetű. Ennek egyik magyarázata, hogy a szaglóhámból az ingerületek az egyik legkorábban kialakult agyi, idegrendszeri képződmény, az úgynevezett „ősi agy” területein elhelyezkedő központjaiba futnak be. Az általános testi és lelki hatásokon kívül a reflexzónák segítségével célzott hatást érhetünk el a belső szerveink, például az emésztőrendszer, a keringési rendszer irányába. Ezáltal a különböző pszichoszomatikus – lelki eredetű, de testi tüneteket produkáló – betegségek kialakulásának megelőzésére, valamint a kialakult betegségek kezelésének kiegészítésére is nagyszerűen alkalmazható.

A meleg masszázsolajoknak ezért ott a helye minden kozmetikában és masszázsszalonban. Egy varázslatos mécses masszázzsal vendégeinknek igazi wellness élményt nyújthatunk.

A különböző (luxe-detox, madagascar, romantikus zen, argánolaj-arany, pezsgő-eper, rózsa, vanília, passion fruit, levendula) növényi esszenciális olajokat tartalmazó masszázsolajok különlegessége, hogy kinézetre olyanok, mint egy gyertya. Használatuk rendkívül egyszerű, ugyanakkor vendégeinknek egy teljesen új élményben tudjuk részesíteni. A különböző növényi olajokat tartalmazó mécsesek kiváló bőrpuhító tulajdonságokkal rendelkeznek. Egyaránt használhatod őket arcon, nyakon vagy akár egész testen is. Táplálják, hidratálják és kellemes illatúvá varázsolják a bőrt. A termékek 100 %-ig növényi eredetűek, nem tartalmaznak paraffint, ásványi gyantát, állati zsírt vagy fehérjét, valamint konzerválószert. A meleg masszázsolajok különleges állaguk mellett különböző illatanyagokat is tartalmaznak. Összetételüknek és a meleg szinergiájuknak köszönhetően az aktív hatóanyagok könnyebben szívódnak fel a masszázs során, így hatásuk még látványosabb. Az egész testen alkalmazhatóak, minden bőrtípus számára megfelelőek. Nagyon jó hatással vannak a bőrre, illatanyagainak köszönhetően pedig az elmére is.

FIZIKAILAG, ENERGETIKAILAG ÉS SZELLEMILEG IS JÓ HATÁSSAL VANNAK A SZERVEZETRE

A Beauty Image testbonbonok a melegolajok „kistestvérei”. Összetételükben megegyeznek a meleg masszázsolajokkal, kifejezetten otthoni használatra fejlesztették ki. A test melegétől a bonbonok felolvadnak és a bőrt puhává, simává és kellemesen illatossá varázsolják. 

A termékek növényi eredetűek, nem tartalmaznak paraffint, ásványi gyantát, állati zsírt.